Aktuális

A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége

 

2010. I. félévre szóló

 

MUNKATERVE

 

„Polgárőrök a Biztonságos Magyarországért”

 

I.

Főbb célkitűzések

 

  • Erősítsük a megyei szövetség elnöksége és tagszervezetek egységét.
  • Hajtsuk végre a megyei szövetség közhasznú szervezetté való átminősítését!
  • Újítsuk meg a polgárőr tevékenységet, ennek keretében:
  • - végezzük el a polgárőrök alap- és továbbképzését, vizsgáztatását;

    - a létszám bővítés során törekedjünk a fiatalok és az értelmiségiek megnyerésére és a tevékenységünkbe történő bevonására;

    - készítésünk fel fiatalokat a megyei szövetség és az egyesületi elnökségek vezető tisztségeibe.

  • Ahol erre lehetőség van, törekedjünk a rendszeres és folyamatos polgárőri szolgálat ellátására.
  • Érezzünk nagyobb felelősséget a települések közbiztonságáért!
  • A központi költségvetésből biztosított pénzügyi támogatást átlátható módon, jogszerűen és rendeltetésszerűen használjuk fel. Az elszámolásnak határidőre tegyünk eleget.
  • A 2010-es év tavaszán országgyűlési képviselői választások lesznek. Különösen fontos a polgárőrség távol maradása a pártpolitikai küzdelmektől. Őrizzük meg pártsemlegességünket! Járuljunk hozzá a választások zavartalan és biztonságos lebonyolításához.
  • A pécsi és a Pécs környéki egyesületek tegyenek meg mindent a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvényei biztosítása érdekében.
  • Továbbra is végezzük a karitatív, a környezet- és természetvédelem területén vállalt feladatainkat.
  • Biztosítsuk a Megyei Szövetség honlapjának naprakészségét és információszolgáltató jellegét. (www.bmpsz.hu)
  •  

     

     

     

     

     

     

     

    II.

    Országos, regionális rendezvények

     

    1.    Oktatási Fórum a megyei oktatási felelősök részére

    Helyszín: Rendőr Szakközépiskola, Adyliget

    Időpont: 2010. február

    Résztvevők: Baranya megyéből 2 fő (Jeszán Csaba, Kilvinger József)

    Felelős: Tóth Tibor megyei elnök

     

    2.    OPSZ Elnökségi Ülés

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. február 26.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

    3.    Az OPSZ Elnökségi tagjai stratégiai és csapatépítő tréningje

    Helyszín: Hajdúszoboszló

    Időpont: 2010. március

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

    4.    OPSZ Elnökségi Ülés

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. március 26.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

    5.    OPSZ Környezetvédelmi Fórum

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. március

    Résztvevők: Zámbó Péter, Tóth Tibor, Fazekas Zoltán, Kelemen László

     

    6.    OPSZ Elnökségi Ülés

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. április 23.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

    7.    Az Országos Polgárőr Szövetség éves közgyűlése

    Helyszín: Budapest, ORFK székháza

    Időpont: 2010. május 15.

    Résztvevők: Tóth Tibor és a megyei küldöttek (Jeszán Csaba, Keszler Vilmos, Kilvinger József, Lajtman József, Lankovics Emil, Keszler Vilmos, Konrád László, Mihályi József, Predáts Csaba, Zámbó Péter)

    Felelős: Tóth Tibor

     

    8.    Fórum az „Alternatív közbiztonsági szervezetekről”

    Helyszín: Budapest, Rendőrtiszti Főiskola

    Időpont: 2010. május 21.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor, + meghívottak

     

    9.    OPSZ Elnökségi Ülés

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. május 28.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

     

    10. OPSZ Elnökségi Ülés

    Helyszín: Budapest

    Időpont: 2010. június 18.

    Résztvevők: Zámbó Péter és Tóth Tibor

     

     

     

    III.

    Megyei rendezvények

     

    1.) Megyei Elnöki Fogadó Nap

    Időpont: minden hét első két munkanapján 08.00 és 13.00 óra között

    Helye: BMPESZ székhelye: Pécs, Vargha D. u. 1.

    Felelős: Tóth Tibor megyei elnök

     

    2.) Megyei Elnökségi Ülések

    Időpont: minden páratlan hónap utolsó keddjén 14.00 órától

    Helye: BMPESZ székhelye, Pécs, Vargha D. u. 1.

    Felelős: Tóth Tibor megyei elnök

     

    3.) Mohács Kistérségi Fórum

    Időpont: 2010. január 29.

    Helye: Babarc, Önkormányzat

    Felelős: Süllős István, Virág István, Tóth Tibor

     

    4.) Busójárás

    Időpont: 2010. február 14.

    Helye: Mohács város területe

    Résztvevők: Mohács és környéke polgárőr egyesületei

    Felelős: Süllős István és a térség polgárőr egyesületeinek elnökei

     

    5.) Megyei Közgyűlés

    Időpont: 2010. március 6.

    Helye: BMRFK Rendészeti Igazgatóság, Pécs, Athinay S. u. 7.

    Résztvevők: egyesületek küldöttei, meghívott vendégek

    Felelős: Tóth Tibor és a megyei elnökség tagjai

     

    6.) Az egyesületi vezetők 2 napos felkészítése

    Időpont: 2010. március-április-május

    Helye: kistérségenként

    Résztvevői: egyesületek vezetői

    Felelős: Tóth Tibor megyei elnök és az egyesületek elnökei

     

    7.) Megyei Polgárőr Járőr Verseny

    Időpont: 2010. május 22.

    Helye: Szebény

    Résztvevők: egyesületek versenyzői

    Felelős: Fazekas Zoltán egyesületi elnök, Tóth Tibor megyei elnök

     

     

     

    8.) Megyei Polgárőr Majális

    Időpont: 2010. május 1.

    Helye: Egerág

    Felelős: Tamás Imre egyesületi elnök, Tóth Tibor megyei elnök

    Résztvevők: egyesületek tagsága és hozzátartozóik

     

     9.) IX. Megyei Polgárőr Főzőverseny és III. Megyei Véradó Nap

    Időpont: 2010. június 26.

    Helye: Orfű

    Felelősök: Tóth Tibor megyei elnök, Fűziné Kajdy Zita egyesületi elnök

    Résztvevői: egyesületek tagsága és hozzátartozóik

     

    IV.

     

    Egyesületeinknek ajánljuk

     

    1.)  Tovább kell erősíteni együttműködésünket a legfontosabb partnereinkkel, az önkormányzatokkal és a rendőrséggel.

    2.)  Ahol erre mód és fogadó-készség van, tegyük általánossá az „Egy rendőr – egy polgárőr” közterületi polgárőr formát.

    3.)  A kisebbségi vezetőkkel való egyeztetés után szorgalmazzuk a felvételi kritériumainknak megfelelő romák integrálódását a már működő polgárőr egyesületekbe.

    4.)  Folytassuk a Kistelepülések biztonságáért OPSZ programban megfogalmazott célkitűzések megvalósítását.

    5.)  Mobil szolgálatok szervezésével biztosítsuk a polgárőr egyesületekkel nem rendelkező településeken is a visszatérő polgárőri jelenlétet.

    6.)  Tegyük érezhetőbbé a polgárőrök látható jelenlétét a közterületeken. Az egyik legfontosabb feladatunk a közterületi bűncselekmények megelőzésében való részvétel, a korábbi éveknél nagyobb óraszámban szervezett szolgálatok biztosításával.

    7.)  Ahol a személyi lehetőségek adottak, a települések frekventált helyein működtessünk posztos polgárőri szolgálatot.

    8.)  Azokon a településeken, ahol már működik településőrség, a polgármesterekkel közösen keressük az együttműködés lehetőségeit. Az újonnan létrehozandó településőrségek tagjai közé javasoljunk - a közbiztonságért elkötelezettséget érző, és polgárőrként már bizonyító – egyesületi tagot a feladat ellátására. 

    9.)  Igyekezzünk minél több településen polgárőr ügyeleti szolgálatot szervezni, ahol a lakosság bejelentheti a közrenddel, közbiztonsággal, köztisztasággal összefüggésben észlelt megfigyeléseit, ötleteit, javaslatait. Az ügyeleti szolgálatok legyenek felkészültek bűnmegelőzési, vagyonvédelmi tanácsadói szolgáltatás ellátására is.   

    10.) Folytatni kell szerepvállalásunkat a gyermek- és ifjúságvédelem, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a közlekedésbiztonsága, a balesetek megelőzése területein is. Ennek legfőbb színtere az „Egy iskola – egy polgárőr” mozgalom legyen.

    11.) Frissítsük fel, új elemekkel bővítsük a „Szomszédok Egymásért Mozgalmat”.

    12.) Folytassuk a posták és a pénzintézetek biztonságával kapcsolatos feladataikat. A postások védelme továbbra is kapjon megkülönböztetett figyelmet.

    13.) A lakossági bizalom további erősítése érdekében növeljük szerepvállalásukat a bűnmegelőzési propagandamunkában. Az állampolgárokkal tudatosítsuk a leggyakoribb veszélyhelyzeteket. Meggyőzéssel, felvilágosítással adjunk tanácsokat és ötleteket az elkerülés érdekében. Használjuk ki a helyi lapok, kábeltévék és egyéb médiák által kínált lehetőségeket. Vegyünk részt a rendőrség által összeállított kiadványok, szóróanyagok terjesztésében.

    14.) Törődjünk az idős, főleg egyedül élő emberek védelmével is. Napi életvitelük rendszeres figyelemmel kísérésével csökkentsük annak esélyét, hogy áldozattá váljanak.

    15.) A városokban figyelmünk terjedjen ki a hajléktalanok megsegítésére is.

    16.) A helyi lakosság szubjektív biztonság érzetének javítása, az utazó bűnözők távol tartása céljából az eredményesen működő egyesülettel rendelkező községek polgármestereinél kezdeményezzük a „Településünkön Polgárőrség működik” feliratú táblák kihelyezését.

    17.) Valamennyi egyesület vegyen részt az OPSZ által meghirdetett akciókban, különösen a húsvét előtti demonstratív polgárőr szolgálat végrehajtása során.

    18.) Meg kell oldani valamennyi Polgárőr Egyesület EPIR rendszerbe történő regisztrálását. Az év végére ne legyen olyan polgárőr, aki még nem rendelkezik az új típusú polgárőr igazolvánnyal, és polgárőr azonosító jelvénnyel.

    19.) Teljesítsük a „Vállalási nyilatkozatban” felvállalt tennivalókat!

     

     

    Pécs, 2010. február 2.

     

     

                                                                                                               Tóth Tibor

                                                                                                              megyei elnök