ELBIR hírlevél

Hírek, események

 

 

Beszámoló a 2010-es évben végzett munkáról

 

 

I.

 

A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége közel húsz éves története legszínesebb és legeredményesebb évét tudhatja maga mögött. Számtalan feladatunk, vállalásunk, felkérésünk akadt, melyeket sikerrel teljesítettünk. Meggyőződésem, hogy munkánkkal mi is hozzájárultunk Baranya megye közrendjének, közbiztonságának, közlekedésbiztonságának megszilárdításához.

 

II.

 

Megyénkben a polgárőrség fejlődött, létszámában és aktivitásában növekedett.  Jelenleg a megyében 114 polgárőr egyesületet tartunk nyilván, taglétszámunk megközelíti a 3500 főt. Főleg a II. félévben - az önkormányzati választásokat követően - sorra alakultak új egyesületek. Már be van jegyezve Pécsújhegy, Bogád, míg Hímesháza, Dencsháza, Márok, Nagytótfalu, Szajk, Szemely, valamint a patacsi-rácvárosi „Kovács Béla” egyesület vár a bírósági nyilvántartásba vételre.  Megnyugtató, hogy ismét dolgozik polgárőr egyesület Majson és Villányban. Több mint tíz helyen új egyesületi elnök megválasztásával kapott újabb lendületet a polgárőri munka. Az év során létszámunk mintegy hatszáz fővel bővült, miközben több mint háromszáz polgárőrrel csökkent nyilvántartott tagságunk.

 

III.

 

Alaptevékenységünk ellátása, a bűnmegelőzési célú közterületi járőrszolgálat óraszáma is jelentősen emelkedett. Az egyesületek beszámoló alapján tavaly összesen 371 000 óra szolgálatot teljesítettek önkénteseink. Közterületi jelenlétük során 124 elkövetést realizáltak, 25 esetben vettek részt eltűnt személyek felkutatásában, 266 jelzést adtak a különböző hatóságoknak.

A rendőrség a korábbinál gyakrabban kért fel bennünket közös és önálló szolgálat ellátására. A rendőrséggel közös szolgálatok száma megközelíti a 25 ezer órát. Javult kapcsolatunk az önkormányzatokkal, és a többi együttműködő partnerünkkel is. Az őszi önkormányzati választásokon 26 polgár lett korábbi munkája elismeréseként, a helyiek bizalmából polgármester. Számtalan települési rendezvény rendjének és biztonságának fenntartásában működtünk közre. Nagy létszámmal, fegyelmezetten vettünk részt Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt eseményein.

 

Sikeresek voltak az országos és megyei megmozdulásaink: 9 küldöttel képviseltettük magunkat Budapesten, az OPSZ Közgyűlésén, közel százan voltunk Poroszlón, az Országos Polgárőrnapon, 8 fiatal polgárőrrel a debreceni Ifjúsági Táborban, aktív résztvevői és előterjesztői voltunk a különböző országos, regionális és kistérségi fórumoknak és szakmai megbeszéléseknek.

 

IV.

 

Eredményesnek bizonyult éves beszámoló megyei közgyűlésünk, borversenyt szerveztünk, Egerágon majális tartottunk, Szebény adott otthont a polgárőr járőrversenynek, Orfű a polgárőr egészségügyi és véradó napnak, ahol 110 fő adott vért, Mágocs volt a házigazdája a polgárőr szakmai napnak, Boda a polgárőr sportnapnak.

 

Természet- és környezetvédelmi tevékenységünk keretében a polgárőrök faluszépítési, községtakarítási, és faültetési akciókban vettek részt. Az év során megyénk több részén is árvízi veszélyhelyzet alakult ki. Számos, ezeken a településeken működő egyesületünk mutatott követendő példát a védekezésből.

 

Együttérzésből, emberségből, szolidaritásból is jól vizsgáztak megyénk polgárőrei. Abaligetről, Hetvehelyről és Magyarhertelendről több mint húsz polgárőr önkéntes vett részt a kárenyhítési munkálatokból és a biztosítási feladatokból Kolontáron, a „vörösiszap” katasztrófa helyszínén.

 

Elismerésre méltó az árvíz és a vörösiszap károsultak megsegítésére szervezett gyűjtőakciónk végeredménye. Baranya polgárőr közösségei felajánlásaiból több mint 600 ezer forintot juttattunk el a bajbajutott, otthonukat vesztett, ott élő polgárőrtársaink anyagi megsegítésére. Bizonyítottuk, hogy a polgárőrökre a társadalom mindig számíthat!

 

V.

 

Soha ilyen kitűnő anyagi lehetőséggel nem rendelkeztünk, mint 2010-ben! A támogatások 90%-a jutott közvetlenül az egyesületekhez. 94, a megyei szövetséghez pályázatot benyújtó és plusz feladatot vállaló egyesület között több mint 26 millió forintot osztottunk szét. Tavaly csak az az egyesület nem részesült pénzügyi segítségbe, amely nem vállalt többletfeladatot, illetve nem nyújtott be vállalási nyilatkozatot. A támogatás feltétele volt a korábbinál gyakoribb közterületi jelenlét, új egyesületek szervezése, illetve a korábban megszűnt egyesületek reaktiválása. Ezeket a vállalásokat teljesítettük!

 

Négy szervezetünk (Bicsérd, Bükkösd, Orfű és Villány) gépkocsival „gazdagodott”, két egyesület szolgálati célú kerékpárhoz „jutott”. Az egyesületek ruházati ellátottsága minőségi változáson esett át. Tagszervezeteink zöménél biztosított az évszakoknak és az időjárásnak megfelelő, egységes, kulturált megjelenés.

 

VI.

 

Megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a polgárőrök szakmai és általános felkészültségének javítására. Regionális és egyesületi oktatásokat szerveztünk és hajtottunk végre. Egyesületeink zöme már be is fejezte a polgárőrök képzését és vizsgáztatását. A felkészítés során jelentős segítséget kaptunk a helyi rendőri állománytól is.

 

A 2010-es évben a polgárőrség legmagasabb színtű elismerését, a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend kitüntetést Prifer György, örökös tiszteletbeli megyei elnök vehette át. Bornai János mecsekpölöskei elnök az árvízi védekezésben végzett szervező és végrehajtó munkájáért Országos Rendőrfőkapitányi dicséretében és tárgyjutalmában részesült.

 

A Polgárőr Érdemkereszt arany- és ezüst fokozata kitüntetést 4 - 4 fő, bronz fokozatát 5 baranyai polgárőr érdemelte ki. Az Év Polgárőr Egyesülete kitüntető címmel a Mázai Polgárőr Egyesület, az Év Polgárőre címmel Szabó Kornél, a Vajszlói Polgárőr Egyesület elnöke lett elismerve.

 

 

Munkánk értékét növeli, hogy valamennyien, Baranya megyében dolgozó polgárőrök ezt a tevékenységet meggyőződésből, lokálpatriótaként, önként, szabadidőnkből, minden ellenszolgáltatás és díjazás nélkül végezzük!

 

Úgy vélem, hogy az idei évben végzett munkánk, kialakított kapcsolatrendszerünk és a köznyugalom érdekében vállalt felelősségünk jó alapot teremt arra, hogy a jövőbeli kihívásoknak is megfeleljünk.

 

 

 

                                                                                                            Tóth Tibor

                                                                                                          megyei elnök